Prológus

special death

     Megannyi felhő szeli át az eget. Felriadok a hűvös szél érintése végett; az ablak tárva nyitva. Nehézkesen felülök az ágyban, ami feltűnően nagy az én kis termetemhez. Kiráz a hideg mikor meztelen talpam a padlóhoz ér. Alig teszek pár lépést az ablak felé, mögöttem hangos ajtócsapódás ad hangot az egyébként csendes szobának. Csak a huzat. Nyugtatom magam. Átverekszem magam a bézs színű függöny tengeren, majd szinte fuldokolva érek az ablakpárkányhoz, amiben erősen megkapaszkodok. Mélyet szippantok az éjszakai levegőből; életmentő. Az ég teljesen fekete, se egy csillag, se a Hold ragyogása. Mindent eláraszt az a nyomasztó sötétség, ami álomba borítja Shellbrook kis népességét. Úgy érzem egyedül vagyok ebben a városban aki még nem alszik. Pislogok párat, míg a sötét árnyak között megtalálom a lakásunk mellett jó pár méterre fekvő tó tükrét. Most is olyan nyugodt mint szokott lenni. Annak ellenére, hogy egy kicsikét fúj a szél. Valószínűleg vihar közeledik. Megemberelem magam. Fáradt kezeimmel becsukom az ablakot, de miután kinéztem a fehér keretek között lévő üvegen mintha a tó vize megremegett volna és egy sötét árnyat lökött volna ki magából. Megrázom a fejem, mostanság sokszor vagyok álmatlan, valószínűleg ezek a kis hallucinálások is annak tehetőek be. Ellököm magam az ablakpárkánytól és lendületesen fordulok meg.
- Jézusom. - szólalok fel hangosan. Mellkasomhoz kapok. Érzem ahogy a szívem teljesen bepörög a félelemtől. - Megijesztettél. - suttogom miközben apró léptekkel karjaiba esem. Hosszú karjaival gyengéden átölel; félek, ha nem lenne itt összeesnék a fáradtságtól. - Hiányoztál. - súgom nyakába. Érzem ahogy végig fut a karján a hideg. Ujjaimmal erősen megkapaszkodok a pólójában. Hihetetlen kötődés van közöttünk. Mintha ez a pár perc míg egymás nélkül voltunk elvette volna mindkettőnk erejét. Óvatosan felemelem a fejem mellkasának kényelméből. Mély barna szemeivel védelmezően pislog rám. Bájosan mosolyog, mintha nem e világból származna. Egészen világos fürtjei a homlokát szelik át. Ujjammal játszadozni kezdek egy tinccsel, ami egy idő után kezd elhalványulni.
- Menned kell. - hangjától libabőrös leszek. Először fel nem fogom mit mond. Párszor megismétli, de nem engedem el őt és ő sem engem. Hiába figyelmeztet újra és újra komolyan tartjuk a köztünk lévő kapcsolatot. - Jó reggelt, Gracie! - szólal meg ismerős hangon. Sokkal vékonyabb és fényesebb mint amilyen az előbb volt. Hirtelen elhomályosul minden és zihálva, hunyorogva a Nap sugarai miatt ülök fel az ágyamban. Minden olyan világos, olyan tiszta. - Hogy aludtál?
        Nagymamám kávéjának illata azokat a napokat juttatja eszembe, mikor a családdal közösen jöttünk nyaralni Shellbrookba. Minden reggel ilyet ittunk a bátyámmal, míg a szüleink aludtak. Már kora reggel készen volt a kávé, a két bögre pedig kikészítve a pultra. Hiába keltünk fel hamarabb, a nagymamám akkor már rég mosolygós arccal olvasgatta az aznapi újságját a konyha széken. Az óra lassan hetet üt, mikor az utolsó kortyomat is lehúzom a kesernyés fekete szerből.
- Köszönöm. - mosolygok kedvesen, majd a bordó bögrét a mosogatóba helyezem. Kezemmel végig simítom mamám vállát, ahogy elsétálok mellette. Mielőtt elhagynám a szobát megtorpanok a küszöbön. Számat oldalra húzom és gondolkozóan billentem oldalra a fejem.
- Mit álmodtál? - kérdi meg az őszhajú hölgy aki pont háttal ül nekem a székében. Hihetetlen, hogy mindig tudja mire gondolok, hol járok, mit szeretnék.
- Nagymama, te álmodtál már olyan személlyel akit igazából nem ismersz, de olyan mintha elválaszthatatlanok lennétek.... vagyis mintha a lelketek...
- Összetartozna? - fejezi be a mondatom. Száját széles mosolyra húzza. Annak ellenére, hogy nem látom tudom, hogy ezt teszi. Biccentek egyet és egy lépéssel közelebb megyek hozzá, hogy megtámaszkodjak a szék háttámlájában. Az újságra pillantok, ami csakugyan már teljesen rongyos, pedig úgy tűnik a mai dátum szerepel rajta. Habár úgy csinált, mintha értené miről beszélek mosolyogva megrázza a fejét, majd a pulton lévő órára pillant. Számhoz kapom a kezem, mikor észreveszem az időt; mint mindig most is késésben vagyok. - Jól öltözz fel, hideg van kint. - jegyzi meg halkan, majd lapoz egyet az újságjából. Tekintetem az ablakra tapad. Nem megszokott nekem még ez a folytonos hideg, ahogy a város sem. Új ez a hely, új ez a dolog, ez az egyedül lét. - Majd megszokod, kicsim. - szól hangosan utánam mikor én már a fürdőszobába lépek. Úgy tűnik tényleg elkésem a Shellbrook-i Gimnáziumban töltött első napomról.