"Elhiszed ha azt mondom, hogy már akkor láttam, hogy különleges vagy?"
bu.jpg) |
| Do I wanna know? |
Felsóhajtok. Az ég még mindig fekete, ha nem sietek valószínűleg elázom. Bár ez a körülöttem lévőket nem igazán érdekli. Próbálom tartani a tempót, hogy a mögöttem lévő társaság ne érjen utol. Bár az sem lenne szerencsés, ha az előttem sétálókba futnék bele. Az út másik oldalára pillantva talán a suli kis üdvöskéit láthatom. Mind ugyanolyan élre vasalt fekete nadrágban és hosszú szövetkabátban vannak. Fekete keretes négyzet szemüvegük ugyanúgy áll az összesen. Talán csak a táskájuk és hajuk különbözteti meg hármójukat. A fekete kócos, fürtös hajú egy sötét oldaltáskában cipeli az összees könyvét. Idegesnek tűnik. Gyakran feltolja a szemüvegét egészen a szeméhez, de az mindig az orra végére csúszik. A mellette álló vörös hajú hasonló táskát hord az egyik vállán csak épp más színben. Ő keményen koncentrál az útra, mintha vezérként utasítaná maga mögé a többieket. Felvonom az egyik szemöldököm az utolsó fiú láttán. Ő tűnik talán a legkülönlegesebbnek. Ő a legkisebb hármójuk közül. Barna bodros haja folyamatosan a szemébe lóg így mindig eltűri a homlokából. Lehajtott fejjel ballag. Különcnek tűnik. Táskáját a hátán cipeli. Cipőjét vizsgálja; valószínűleg cipőfűzőjét ami ide-oda ugrál. De ő is felkapja a fejét arra a hatalmas fékcsikorgásra ami mindenkit megrémiszt, főleg engem.
- Idióta! Nézz az orrod elé! - kiabálja nekem egy mogorva kopasz ember. Csak a visszapillantó tükörből látom halálos pillantásait. A kereszteződés után beletapos a gázba és eltűnik az utca végén. Mellkasomhoz kapva nézek körbe a kereszteződésben. Nincs megszokva számomra, hogy nem jelez egy lámpa vagy egy zebra, hogy mikor és hol kelhetek át. Sokszor kerültem már olyan helyzetbe, hogy elbambultam és nem tudtam odafigyelni semmire, de még sosem voltam ilyen veszélyes helyzetben. A járdától egy méterre állok az úton és lépni sem merek. Hajam mögül óvatosan nézek ki előre. Az előttem sétáló csoportból többen hátrapillantanak, de csak sétálnak előre, így növelve a távolságot közöttünk. Szerencsémre most egy autó sem közelít felém nagy sebességgel. Nagy sóhajtások közepette járom tovább az utat és remélem, hogy most nem hívom magamra senki figyelmét.
Diákok sokasága fordul el a következő kereszteződésben balra. A hatalmas tömeg egy rövidke úton sétál egy hatalmas vas kerítés felé. Tekintetemmel követem a magas vas oszlopokat amik kis éles nyilacskákban végződnek. A kapu ajkataj nyitva áll és mindenki tódul be rajta. Miután beléptünk a gimnázium kertjébe olyan fura érzés csapott meg. Tavasz óta nem jártam iskolába. Miután elvégeztem New Yorkban a harmadik évemet a gimiben és történt az a dolog Szeptembenben , nem mertem még egy iskola környékére sem menni. Nem azért mert félek az iskoláktól. Egyszerűen csak sokkoló volt az a sok dolog, ami történt velem abban az egy hónapban és jobbnak láttam, ha ki sem mozdulok otthonról- miután Shellbrookba költöztem. Nagymamám viszont azt mondta, hogy így november végén már éppen ideje lenne túllépni mindenen.
Egy griff madár ébresztett fel újabb képzelgéseimből. Hatalmas tátott csőrrel riogat engem. Karmaival erősen megkapaszkodik a három méteres oszlop tetejében. Szárnyai messze kinyúlnak mellette. Ujjamat végig húzom az oszlop barázdáin, kissé az alját benőtte a növényzet. Tekintetemet a párhuzamosan szemben lévő ugyanilyen kinézetű griffre viszem. Mintha egy időben élők lettek volna csak valami odaszegezte volna őket.
Habár magamhoz képest jó időt futottam úgy érzem az első órára biztos nem fogok beérni. Belépek a hatalmas kastély szerű gimnáziumba, aminek főbejáratán akár egy óriás is beférne. Hihetetlenül kicsiinék érzem így magam. Cipőm hangosan kezd el kopogni a márvány köveken ami kis négyzetenként van kirakva az egész földszinten. Mielőtt bármerre elindulnék egy nagy kiterjedésű halban találom magam. Négy irányba is mehetnék, de fogalmam sincs mi merre. Előttem egy széles lépcső vezet felfelé. Ekkor veszem észre a mennyezetet ami freskókkal van mintázva szinte mindenhol. Elvesznék az angyal kinézetű fényes emberekben, ha a gimnázium visszhangos csengője meg nem zenget engem. Lábaimat kapkodni kezdem az ajtó melletti portára ahol egy öreg kopaszodó férfi lapozgatja maga előtt kis jegyzet füzetét.
- Elnézést. - szólalok meg félénken és bekopogok az üvegen ami közöttünk van. A férfi - az üvegen szereplő kis táblán lévő név felkelti az érdeklődésem, de nem merem letegezni - felkapja a fejét és halvány mosollyal könyököl az asztalára.
- Segíthetek? - hangja ismerős, de kétlem, hogy valaha is találkoztunk volna.
- Az irodát keresem. - mosolygok Francklin-re aki könnyed mozdulattal kihajtja a köztünk lévő üveget és a balra futó folyosó felé mutat.
- Csak végig megy ezen a folyosón. - mondja kedvesen. A mondat végét kicsit elköhögi, de tisztán érthető amit mondd. Biccentek egyet és még egyszer rámosolygok a portásra köszönetképp. Átsétálok a hatalmas halon és mikor már nem számítok rá, hogy a férfi ügyel rám hangja megüti a fülemet, amitől kiráz a hideg. - De nehogy leforduljon valami mellékfolyosóra. - hátrafordulok és értetlen arccal pillantok az öreg úrra aki mosolyogva csak ennyit bök a végére - Könnyen eltévedhet.
Kényelmetlen székek sorakoztak a tanári címzetű ajtó előtt. Bár már kopogtam az előbb senki még csak nem is jár erre. Az órák már rég tartanak, de lehetetlennek tartom, hogy olyan kevés tanár legyen ebben az iskolában, hogy senki ne legyen bent a szobában. Mikor már kezdeném feladni a dolgot, halk kopogást hallok ami kezd egyre hangosabb és hangosabb lenni. Felkelek a helyemről mikor egy pedáns alacsony hölgy érkezik meg az ajtóhoz gyors léptekkel. Mikor felnéz a cipőjéről és meglát engem megriad egy pillanatra, majd érdeklődve közelít lassú mozdulatokkal felém.
- Jó napot! - köszönök illedelmesen. Biccentek egyet bár nem akarok, mintha valami fura erő erre késztetne.
- Jó napot! - köszön vissza a tanár. Jobban összehúzza magán fekete kardigánját, bár ez nem nagyon sikerül. Termetéből adódóan teltebb, de az a fajta nő akinek ez pont jó és elképzelhetetlen lenne vékonyan. egy rakoncátlan vörös tincset visszatűz laza kontyába majd körül néz a folyosón. - Segíthetek valamiben? - kérdezi meg végül miután már kezd kínossá válni szótlanságom. Ekkor hirtelen a táskámhoz kapok, hogy elővegyem a papírjaimat. Mindent ami szükséges lehet még reggel a táskámba raktam. A nő összevont szemöldökkel és kíváncsian vizsgálja a papírokat amiket én már alig birok megzabolázni. Miután kicsit összeszedem magam, pár tincset a fülem mögé tűrök majd mosolyogva felé nyújtom az adataimat.
- Szeretnék beiratkozni az iskolába.
Megugrok mikor becsapja maga mögött az ajtót a tanárnő. Nem sokszor jártam még bent a tanáriban, így azt sem tudhattam, hogy ebből a szobából még négy terem nyílik. Egy társalgó, egy iroda, egy igazgatói és egy mosdó. Összepréselem az ajkam mikor a társalgóból egy magasan felkontyolt hajú szőke nő lép ki. Erősen megrajzolt szemöldökét összehúzza mikor végig néz rajtam. Halkan köszönök. Próbálok magabiztosnak tűnni annak ellenére, hogy minden ismeretlen. A nő csak hümmög egyet, majd szinte fellökve engem kiszáguld az ajtón. Nyögök egyet, mikor az ajtó csapódik mögöttem. A hölgy aki bevezetett a tanáriba száját oldalra húzva mosolyog rám a papírjaimből felnézve. Majd miután észrevette, hogy látom megköszörüli a torkát és annyit mondd, hogy az iroda előtti ajtóban üljek le. Feszülten érzem magam a kihalt szobában, ami körülbelül egy nagyobb folyosónak felel meg. Ujjaimmal a térdemet ritmusra ütögetve terelem el a figyelmem a jelenről, de valami azonnal visszaránt.
- Remélem nem látjuk ttöbbet egymást. - szólal meg egy mély férfi hang konkrétan mellettem. Az igazgatói iroda ajtaja nyílt ki. Először egy magas szőke fiú lépte át a küszöböt és meg sem fordulva elindult kifelé. Utána egy pár centivel kisebb vékony , de mégis erős alkatú férfi állt meg mellettem. - Hallja? - kérdi a fiútól aki már a kilincsért nyúl. Legyint egyet a levegőbe, majd kinyitja az ajtót és eltűnik mindkettőnk szeme elől. Nyelek egy nagyot, mikor érzem magamon a mellettem álló férfi pillantását. Egy pár másodpercig áll majd megszólal. - Segíthetek, kis hölgy ? - hirtelen felpattanok a székemből és hebegve-habogva azt sem tudom mit kéne szóljak.
- Beiratkozni jöttem. - válaszolom végül egyenesen. A férfi aki feltételezem az igazgató nagyot mosolyog állításomon, majd kinéz az ablakon.
- Így a félévhez közelítve? - arcán hatalmas mmosoly pihen, úgy beszél hozzám mintha már régóta ismernénk egymást.
- Igen. - biccentek egyet, mosolyomat megcsillogtatom felé. Igyekszem magabiztosnak mutatkozni. Karba teszi a kezét, majd végig néz rajtam büszkén. Míg nem szól semmit nekem is van időm szemügyre venni az igazgatót. Magas kreol bőrű fickó. A maga korához képest jóképű, bár nem tűnik túl öregnek. Nem kifejezetten illik a hatalmas kastélyszerű iskolához. Sokkal inkább képzelném el őt egy vidámabb hangulatú iskollában, mint például a régi iskolámban, ahol mindenki barátságos volt.
- Gondolom most költözött akkor ide. Ha már ilyen későb jelentkezik hozzánk.
- Tulajdonképpen nem. - válaszolok jó kedvűen. Beugrik nagymamám képe és védő szavai mikor útnak indított. - Szeptemberben költöztem a mamámhoz, aki itt él. - ajkai "o" formát vesznek fel. Szemében apró kíváncsiság fénye gyúlik fel.
- Ha szabad kérdezni, ki a nagymamája? Tudja elég régóta élek itt...
- Mrs. Morrison. - vágok közbe rögtön mielőtt befejezhetné a mondatát. Büszkén vállalom fel, hogy ő a rokonom. Arca kissé elkomorodik. Nem tudnám megmondani, hogy most gondolkozik vagy esetleg rosszat mondtam. - Tudja, apai ágon. - javítom ki magam.
- Te. - mutató ujjával engem céloz meg. Homlokomon tucatjára jelennek meg a ráncok. Ijesztő ha egy ilyen magas férfi mutogat feléd.. - Te vagy Grace Morrison. Luke Morrison lánya? - arca halálosan komoly és engem is megrémiszt a tudat, hogy tudja az édesapám nevét. Bár nem kéne meglepődnöm. Apám is itt élt mielőtt Anyávaal összeköltöztek. Biccentek félénken, mikor épp kilép az irodából a tanárnő
- Sajnálom, drágám. De sajnos nem vehe...
- Felvettük! - jelenti ki az igazgató úr mielőtt a hölgy bármit mondhatott volna. Hatalmas szemekkel bámulok rájuk. Nem tudom mire vélni ezt az előbbi dolgot az igazgató úr részéről, de mikor újra szivélyes mosolyával nyújtja felém kezét én is elmosolyodok és kezet rázok vele. - Üdvözöllek a gimnáziumunkban! - másik hatalmas kezével is elkapja szorításunkat és mélyen szemembe néz szinte fekete szemeivel - Örülök, hogy mostantól itt tanulsz! - hiába válaszolnék. Szerintem egy hang se jönne ki a torkomon. Annyira örülök, hogy ennyire egyszerű volt a dolog. Torkomba gombóc szorult. - Szolíts csak James igazgató úrnak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése