"Kirázott a hideg. Azt hittem te is érzed."
.jpg) |
| Why'd you only call |
Miközben próbálok nem leverve mindent a polcról, levenni egy bögrét azon gondolkozok, hogy vajon Boom miért is tette azt amit tett. Ahogy ott állunk Mrs. Lolly előtt. Haja teljesen a feje búbjára van felkötve, mint egy általános iskolásnak mégis olyan kemény bölcsességet árasztott magából ami már ijesztő volt. Kezében egy dossziéval igyekezett volna fel azon a lépcsőn, amin mi éppen lefelé tartottunk.
- Hát maguk? - kérdezte az órájára pillantva. Szemem sarkából a mellettem álló fiúra pillantottam, aki csak kocogott tovább vállat vonva. A tanár nő nem is törődött vele, inkább rám emelte a tekintetét. - Azt hiszem önnek már rég az óráján kéne lennie. - jegyezte meg gúnyosan. Nyeltem egy nagyot. Egy tincset a fülem mögé tűrtem, sóhajtottam, hogy szólásra nyissam a szám.
- Az orvosi szobába kellett mennem, mert volt egy kis baleset...
- Tudok a maga kis balesetéről. - oldalra húzta a száját, mint aki igen szórakoztatónak találja ezt. Habár ő a tanár, modortalannak találtam, hogy így a szavamba vág mielőtt bármit is megmagyarázhatnék. A szívem egyre gyorsabban vert Mrs. Lolly fenyegető pillantásaitól - Tudja maga hány óra? - pillanatnyi hatásszünetet tart mielőtt rávágja: - Már fél négy ! - orrát felszegte. Halvány mosoly terült el arcán mikor látja a felismerést az arcomon. Majdnem négy órát hagytam ki. Egyáltalán nem gondoltam volna, hogy ilyen sokáig voltam odafenn. - Gondolom tudja, hogy ez büntetéssel jár. - szemüvegét közelebb tolta a szemeihez, egyszerű mozdulattal került ki engem és ment tovább a széles lépcsőn felfelé. Kétségbeesett tekintettel bámultam utána. Szemöldökömet összevontam. Legszívesebben átkot szórtam volna rá. Mégis, hogy mentem volna órára, ha nem is voltam magamnál?!
- Tanárnő! - valaki a hátam mögött rekedtes hangon szólt közbe. - Miattam késett el az óráról. - a felettünk álló visszapillantott ránk. Olyan ti szánalmas kölykök nézéssel elmosolyodott.
- Lényegtelen. - legyintett egyet a levegőbe - Boomer, magát és az újoncot is szívesen várja a biológia felkészítőjén Miss Thunbolt. - hirtelen a vállamon egy égetően vékony ujjat éreztem meg.
- Ez nem büntetés! - mosolygott az arcom mellett egy kissé ráncos szemüveges arc - Jól fogunk szórakozni a gombák csodálatos világában. - szólt - feltételezésemül - Miss Thunbolt. - Este nyolckor itt legyetek . - megveregette a vállam, majd elvágtatva közöttünk a tanárnő után sietett. Leesett állal bámultam utánuk. Este nyolc? Büntetés? Gombák? Még sosem kerültem büntetésbe, ilyenért meg főleg nem. New Yorkban minden tanár sokkal megértőbb volt. Oldalra pillantottam. Boom oldalra húzta a száját, szemöldökét az égbe emelte
- Este találkozunk.
Sóhajtok. Szánalmas, hogy őt is belekevertem ebbe az egészbe. Mégis mért kellett közbeszólnia? Ő teljesen ártatlanul elsétálhatott volna. Tulajdonképpen a történteket sem értem. Már büntetésbe kerülnék a második napomon?
Lassan, kezemben a forró, gőzölgő bögrével átsétálok a konyha négyzetes kövein. Zoknim néhol meg-megcsúszik, de visszanyerem az egyensúlyom. A nappaliba aligha van némi fény, ami a Tv-ből árad. A redőnyök lehúzva, minden fényforrás teljesen elzárva, nem mintha odakint annyira sütne a Nap.
- Angyalom! - megugrok mikor nagymamám megmoccan tökéletesen mellettem a fotelben és egyből a lábam után nyúl. Kifújom a levegőt, amit eddig észre sem vettem, hogy bent tartottam, a sötéttől való félelmemben. Lehajolok, óvatosan tartva a teámat, hogy puszit adhassak nagymamám arcára, tartva ezzel a családunkban halványan csordogáló francia vérünk vonalát. - Nem sietted el a dolgot. - jegyzi meg szórakozottan, míg felnyomja magát a fotel karfája segítségével. Ha tudná, hogy még vissza is kell mennem...
- Van valami érdekes műsor? - kérdem halkan, hogy ne harsogjam túl a Tv zaját. Nagymamám mosollyal az arcán megrázza a fejét, majd a derekamba kapaszkodik, hogy erőhöz nyerjen. Ujjaimat majdnem leégetve a forró teámmal segítek megtalálni neki az egyensúlyát, amit ő egy biccentéssel köszön.
- Ma beszéltem az édesanyáddal. - a mondat végét erősen kiemeli a többi közül, hogy jól érzékeltesse velem mondandója súlyát. Szemeim elkerekednek. A nappali nyitott ajtajának falára dőlök. Karjaimat keresztbe teszem, közben figyelek a bögrémre. Mamám minden léptét nézem, gyengén mozog, de korához képest még gyorsan.
- Mondott valamit? - kérdezem félénken az előttem gomolygó gőz mögé bújva.
- Nem. - határozottan válaszol. Egy átlátszó, vastag pohárért nyúl ami a pulton elérhető távolságban van - Nem sokat beszéltünk. Csak elmondta, hogy vele minden rendben van, de a tárgyalások még nem fejeződtek be. - kiráz a hideg. Mély levegőt veszek. Hát ez remek. Fejemben újra minden Lou körül forog, pedig reméltem, hogy azzal, hogy ideküldtek mindenen túlléphetek. - Úgy látszik, még nincs vége a dolognak. - jegyzi meg halkan. Fura az ő szájából ezeket hallani. Mióta ideértem vállamon a gondokkal és a azokkal a hatalmas szekrény méretű baljós dolgokkal a hátam mögött, ő egy szót sem kérdezett efelől annak ellenére, hogy biztos vagyok benne, őt is érdekli mi történt Lou-val. Halványan elmosolyodok, majd hogy megszakítsam a beszélgetést hátat fordítva lehuppanok a fotelbe.
Lassan nyitom fel a pilláimat, óvatosan mamámra nézek aki a másik fotelben elpilledve dönti hátra fejét, haját puha párnaként használva. Gyorsan kell eltűnnöm. Habár egy kicsit én is aludtam magamhoz hűen fitten pattanok fel és halkan osonok ki a konyhába, hogy onnan a vékony folyosóra majd fel a lépcsőn, a szobámba juthassak. A rendesnek egyáltalán nem mondható helység tökéletesen tükrözi a lelkiállapotomat és magamat. Zavaros vagyok, feldúlt és kiszámíthatatlan.
Apró léptekkel csoszogok el a szekrényemig, ami düledezve tárul ki előttem. Ajkamba harapva pipiskedek, hogy a polc tetejére lássak. Felcsillan a szemem mikor a sok farmer és mintás cicanadrágok mellett rátalálok az egyik kedvenc fekete farmeremre. Nem törődve azzal, hogy a többit lerántom, kiveszem és gyors mozdulatokkal magamra kapom. A felsők között nem sokat kell válogatnom, hisz fő az, hogy meleg legyen, így egy sötét bordó pulcsit választok ki a sok közül.
Nincs sok időm csinosítani magamon, így is későn ébredtem fel abból az állapotból ami nagymamámat még mindig átjárja. Tükörképem fáradtan pislog vissza rám. Szemeim egész sötét karikákat vetnek az arcomra, az ajkaim egészen kókadtak, a felette lévő seb pedig csak még csúnyább lett a sebtapasz takarásának ellenére is és a bőröm sem a legápoltabb, de miután egy pillantást vetek a fekete díszes tartóban álló órára elszörnyedve futok el önmagamtól.
Jogosan tehetnénk fel a kérdést, mégis mért nem tudtam elmondani neki, hogy büntetésbe kerültem és vissza kell mennem. Egyszerűen nem ment. Mindenki annyira bízik bennem, hogy végre sikerül beilleszkednem a történtek után és, hogy mindenki elfelejtheti a New Yorkban történteket és végül Lou-t is. Nem okozhatok csalódást egy ilyennel, ezzel mamám bizalmi köréből is könnyű mozdulattal kerülnék ki.
Kabátom alá a szél gyakran bebújok amitől kiráz a hideg miután egy pár lépést teszek az ajtótól távolabb. Az idő ugyanolyan kegyetlennek ígérkezik mint az előző napok folyamán bármikor. Azt hiszem már a Holdnak is fent kéne lennie, ehelyett csak az utcai lámpák fénye ad világosságot, így ezt az utat követem.
Kék köd kezd rászállni a szürke betonútra ami összeolvasztja a járdát előttem. A színek teljesen elvesztek, csak a fekete sötétebbnél sötétebb árnyékai jelennek meg előttem. Már egy párszor megjártam az iskola felé, de még mindig rettegek; mi van ha eltévedek?
Jólesően sóhajtok fel mikor az iskola mintás kapuja magasan legalább egy méterrel felettem követni kezd engem és egészen elvezet a kapuig, aminek csak az egyik szárnya van nyitva. Úgy érzem magam mint egy betolakodó, mikor elsuhanok a szobrok mellett, amik most nem is törődnek velem. Csak egészen az épület bejáratánál pislákol egy kis ketrecbe zárt lámpa. Felrohanok azon a pár lépcsőn, míg odaérek, szinte vágyakozok, hogy magaménak mondhassam az ajtó nagy keretéről lelógó fényt. Úgy érzem, nem lesz ennél nagyobb, sárgább és élesebb fény odabent. Erőt kell vegyek magamon, hogy bemenjek.
- Jó estét! - megugrok miután a nehezen és nyikorogva kinyíló ajtó mögül a portás mosolyog rám szívélyesen. Fogalmam sincs mit keres itt ilyen későn teljes munkaruhájába öltözve és egy zseblámpával a kezében, de örülök, hogy legalább ő a segítségemre van. - Miben segíthetek? - vártam már a kérdést.
- A büntetésre jöttem. - saját számból furcsábbnak hangzott mint azt gondoltam és a kopaszodó úr szemöldöke is megugrott szavaim hallatán. Biccent egyet, állával pedig a lépcső felé mutat.
- Ha felér az első emeletre pontosan arra menjen amerre a fényt látja, ne menjen feljebb. - hangja kedvesen cseng mégis olyan csalódottan. Talán ő sem nézte volna ki belőle.
- Köszönöm . - félénken szólok, de olyan hangosnak tűnt ebben az ütött kopott kő barlangban mintha ordított volna. Nem foglalkozott tovább velem. Zseblámpájával a lépcső felé irányított, minél hamarabb le akar rázni (?).
Ujjaimmal tájékozódom a falat súrolva. Körülnézek az első emeleten, de semmi fényt nem látok. Átvert volna az egyik legkedvesebbnek tűnő fickó az egész iskolában?
- Hölgyem! - egy vékony éles hang simít végig a nyakamon érdes ujjaival. Lassan fordulok felé csípőből. Kedves mosolyával a jobboldali folyosó felé invesztál. - Nagyon jó helyen jár. - miközben az egyik terem felé lökdös tekintetemmel az arcát figyelem, amit a sötétben ki tudok szűrni belőle. Ismerős. Ő lehet az akit én keresek? Miss Thunbolt.
A sötétben rózsaszínnek tűnő újonnan felszerelt ajtót nyit ki előttem, odabentről sem szűrődik ki több fény csupán csak annyi amennyi a vetítőgépből származik. Hatalmas szemekkel bámulok arra a rengeteg székre ami előttem van, azt sem tudom merre induljak el. Miután a tanárnő kitér mögülem és elindul a terem másik végébe, ahol a fények a falnak csapódnak, nekem akad időm, hogy jobban körülnézzek a teremben. Csupán csak két széken ülnek, ami egyáltalán nem meglepő azok után, hogy hallottuk; a gombák csodálatos élete lesz a fő téma. Egy ismerősnek nem igen mondható alak ült a vetítőgép előtt, haja épphogy belelógott a fénybe, de ez őt nem zavarta. Miközben közelítetek az első sorokhoz visszanézek rá. Szőke göndör haja a fényben fehérnek tűnik. Unott szemekkel és karba tett kezekkel pislog előre. Arca árnyékba borul, de biztos vagyok benne, hogy valahonnan ismerős.
Hirtelen pisszegésre leszek figyelmes mikor magam mellett Egy alacsonyabb lány majdnem a szék alá bújva próbál kényelmesen elhelyezkedni. Elmosolyodom. Örülök, hogy legalább ő itt van.
- Bajba kerültünk, nemde? - jegyzi meg régi módi szavakkal miközben hangosan arrébb ugrik, hogy le tudjak ülni. Szőke haja meglobban előttem ahogy felém fordul. Megkapaszkodik a székben, sötétnek látszó szemeit nem teljesen látom, de biztos vagyok benne, hogy engem néz.
- Mondhatjuk. - vallom be, bár nem tudom minek, hisz Lana miatt történt az egész.
- Meg tudtam volna védeni magam. - mutató ujjával a mellkasomra bök majd morcosan Miss Thunbolt felé fordul aki akaratlanul is de nevetségesen néz ki az asztalára kipakolt gombák között.
- Meg kéne köszönnöd! - emelem fel a hangom - Miattad ide kerültem. - mormogom az orrom alatt a második mondatot. Habár Mrs. Lolly nem mondta ki konkrétan, de a késés miatt kerültem ide, de Lana jobb ha úgy tudja miatta vagyok itt.
- Szép kis seb. - kuncog halkan miközben arcomat a fény felé fordítja. Elkapom a fejem, mintha megsértődnék, de némiképp büszke is vagyok rá. - Jó sajnálom! De tényleg meg tudtam volna oldani azt a Debellát. - mókásan utánozza támadójának alakját amitől akaratlanul is el kell mosolyodnom.
- Mi baja van veled? - kérdezősködni kezdek, mire az ő arca elkomorodik. Nyel egyet majd mosolyogva áttér más témába
- Jó sokáig voltál az orvosiba, azt hittük egy idő után azért visszajössz. - lazán hátraveti magát a székben, lábait az előtte lévő székre pakolja. Hümmögök egyet a levegőbe. Erről újból egy csomó kérdés jut eszembe, amik lassan egyesével bukkannak fel belőlem.
- Hogy jutottam el az orvosiig? - rázom meg a fejem. Ujjaimat ropogtatni kezdem. Zavar, hogy semmire nem emlékszem arról a néhány óráról. Lana megfogta széke háttámláját és hátrafordult. Követem tekintetét amik a hátul ülő fiúhoz vezetnek akinek az arca kezd egyre jobban kirajzolódni
- A mi hős Chris-ünk! - Lana diadalittasan és hangosan zengett a teremben, amitől még mielőtt a fiú ránk/rám figyelhetett volna én előre fordultam.
Miss Thunbolt össze csapja a tenyerét amitől mintha mindenki megijedt volna. Széles mosoly terül el az arcán, szemüvege megcsillan a fénybe. Suttog valamit - valószínűleg csak magában - majd megkezdi az érdekfeszítőnek tűnő előadást.
Lana előredőlve combján könyököl és erősen koncentrál, hogy szemeit nyitva tartsa ( annak ellenére, hogy még csak 3 perc telt el az óra kezdete óta). Hangosan felsóhajtok mikor a tanárnő felemeli az első gomba rekonstrukciót és bőszen csodálni kezdi. Lassan pislogok. Igyekszem lekötni magam annak ellenére, hogy megfogadtam, figyelni fogok.
Nyakamat hátradöntöm, óvatosan hátranézek. Christopher ugyanolyan unottan bámulja a tanárnőt, mint barátnőm. Rágózik. Mindig is helyesnek tartottam, hogyha egy fiú rágózik. Ilyenkor az állkapcsa megfeszül, majd ellazul mintha ideges lenne majd lenyugodna. És ez rajta még jobban látszott. Annyira lazának tűnt tőle... vagy csak a fáradtság űz velem csúf gúnyt, vagy ez a fiú egész helyesnek tűnik. Hirtelen szemei engem céloznak meg. Álla megmerevedik csukott állapotban, majd egy férfias mosolyt ejt arcára. Meglepetten rántom vissza a fejem. Zavartan próbálok valamit csinálni, hogy ne érezzem magam ennyire kínosan.
Csuklómról legördítem a hajgumimat. Pár mozdulattal laza kontyba fogom össze a hajam, amiből hullámos tincseim szanaszét állnak. Kezemet végig húzom a nyakamon és a kis pihe babahajszálaimon. Csuklómat lágy érintés zabolázza meg, amitől én előrerántom a kezem. Hátratekintek.
- Szia. - suttogja féloldalas mosolyával Boom aki ugyanabban a göncben van, mint amiben délután láttam őt. Arcomra akaratlanul is mosoly szökik. Boci szemei kicsit hunyorognak a sötéttől, gondolom most lógott be a terembe és nem szokta meg a szeme még az itt lévő fényt.
- Elkéstél. - mondom szórakozottan ahelyett, hogy visszaköszönnék. Fejemet újra a táblához szegezem, ahol a tanárnő már a gombák alját vizsgálja.
- Inkább örülnél, hogy eljöttem. - egészen közel hajol a fülemhez. Érzem forró leheletét a nyakamon. - Bár látom jó a társaságod. - kuncog halkan majd hátradől a székébe. Oldalra pillantok. Lana éppen az előtte lévő szék hátulját támasztja a fejével. Elaludt. Ajkamba harapok, hogy a nevetést visszanyeljem. Boom halkan közelebb húzza hozzám a székét. - Majd felébresztelek ha elaludnál. - hangjában kacérság cseng, még nem fejezte be a mondatát - vagy beárullak Miss Thunbolt-nál, hogy holnap is szeretnél az órájára jönni. - nevet majd a vállamnak dönti homlokát.
- Azt próbáld meg. - rázom le gorombán, de arcomon mosoly pihen.
szia nagyon jó lett :) várom a kövit :)
VálaszTörlés