"Rossz ember. Szánalmas parazita az ilyen. Elkerülendő"
 |
| Prayer in C |
Most viszont szenvedhetem az előző napi álmatlanságom kínzó jeleit. Homályosan látok. Az egyébként élénk színek mint például Lana ragyogó arany haja most szürkének tűnik. Épp csak kilátszok karomba eresztett fejemmel, de nem is nagyon akarok előbukkanni.
- Nem vagy túl fitt. - jegyzi meg kedvesen az előttem ülő lány aki óvatosan teszi le a táskáját a saját padjára. Nyögök egyet. Nehézkesen felülök, hajamat elfújom az arcomból. Visszakönyökölök az asztalomra majd gúnyos mosollyal kezdem méregetni Lanát.
- Látom valaki kialudta magát. - hangomban a gúnyos nevetés és a szimpla közlés egyaránt helyet kap. Lana megvillogtatja fogait.
Megrázza göndör fürtjeit, majd hátradobja őket. Így már sokkal könnyebb látnom fénylő arcát, mintha már órák óta fent lenne, semmi fekete csík a szeme alatt vagy egy rosszul elkent rúzs. Az arcán tökéletes bőrszínéhez illő púder pihen elszórva, szemei csillognak, ahogy kipakolja barna táskájából a könyveit. Hirtelen féltékeny leszek szépségére, attól függetlenül, hogy mennyivel fiatalabb nálam.
- Micsoda izmos karok. - hirtelen ugraszt ki egy számomra ismeretlen hang a gondolataimból. Hosszú ujjak futnak végig a vállamon, óvatosan pillantok felé. Arcán teljesen elterül csík mosolya. Kis szemei bár közel ülnek, jobban ragyognak mint a felkelő Nap. A sárga és a barna összes keverék színe megtalálható íriszében. Elválnak ajkaim mikor közelebb hajol és két fonata teljesen az arcom mellett landol. - Szép kis bunyót vágtál le tegnap. - jegyzi meg hosszan elnyújtva a betűket miközben Lana mellé áll, fenekével pedig arrébb tolja, hogy leülhessen mellé a székre. Hatalmas szemekkel nézek feléjük. Nem tudom mit kéne most szólnom. Köszönöm?! merül fel a fejemben, de azt aztán rögtön elvetem, mert hülyeségnek tűnik.
- Gondoltam elkell neki a segítség. - állammal Lana felé bökök aki hisztizve néz visszza rám, amolyan "ezt most mért kellett?" fejjel. Az ismeretlen lány egy kissé ádáz pillantást vet a mellette ülő lányra. Fonatai ugrálni kezdenek mikor felém fordul.
- Mindig is tudtam, hogy nem bír el vele. - mosolyog bájosan, ami engem a New Yorki iskolám diákjainak arcára emlékeztet. Míg szemezünk egymással hirtelen megrázza a fejét majd felém nyújtja kezét. - Susanne Hothrodt.
- Grace Morrison.
- Hívj inkább Sue-nak. - jegyzi meg még így utólag mikor felkel Lana mellől. Biccentek egyet és mosollyal figyelem ahogy elsétál a lány asztala előtt, ujját végig húzza a szálkás fán.
- Aranyos lány. - motyogom orrom alatt. Szememmel követem egészen a padjáig, ahol átdobja a lábait a székén és fordítva huppan le rá, hogy hátrafordulhasson egy rövidre vágott fekete hajú lányhoz.
- Egyáltalán nem. - vág közbe Lana. Kezét szája elé húzza, mintha nem akarná, hogy más lássa amit mondd. - Sokak szerint teljesen bolond. - szemeit hirtelen rám veti anélkül, hogy arca rándulna egy picit is. Nyelek egyet míg végig nézek az előttem ülőn. Nem akarnék kegyetlenül őszinte lenni vele, de ő sem az akinek a gondolatai a normális dolgok körül keringenek. Viszont egyelőre Lana az aki a legkedvesebb volt velem és akiben a legjobban bízhatok, de Sue is rendesnek mondható. Kezdem úgy érezni, hogy lassan beilleszkedek ebbe a környezetbe.
Nagy lendülettel kutakodok a szekrényembe. Most először kell az emeletre - a tetőtérbe - mennem és nem szívesen késnék el pont így az első alkalommal. Könyveim egyszerűen nem akarrnak a kezem ügyébe akadni, márpedig a Fiatal Európa atlaszom egyszerűen elmaradhatatlan - legalább is Lana szerint. Fejemet az ajtómnak ütöm.
A szomszéd szekrény ajtaja díszesen van felaggatva különböző szürke szalagokkal. Jártam már egy párszor itt a szekrényeknél, de sosem láttam még a szomszédaimat. Márpedig a mellettem lévő csinos szekrény tulajdonosát egészen le tudnám írni. Hosszú fekete hajú lány, bőre egészen fehér - mint, mikor hajnalban a Holdat fényes ezüst színű fény övezi - , nem túl magas talán egy fél fejjel magasabb nálam. Hümmögök egyet. Hiába képzelem el őt, valószínűleg teljesen máshogy néz ki.
Visszafordulok a saját jellegtelen szekrényem felé. Semmi stílus, semmi szín. Egy egyyszerű fém doboz van előttem. Idegesen rácsapom az ajtót. Félő, hogy büntetést kapok - megint - amiért nem találtam meg a könyvet, de inkább megszenvedek még egy gomba vadászatot mint, hogy ebben a feketelyukban kutakodjak.
Vászon táskámat felkapom a földről, lábam majdnem megcsúszik mikor elindulok. Körül nézek, hogy valaki láthatta-e. Szégyenlősen pillantok le mikor meglátom pár méterre arrébb osztálytársamat, aki halvány mosollyal figyel engem és valószínűleg jót mulat ügyetlenségemen. Megemberelem magam. Felemelem a fejem majd ügyet sem vetve Chris-re elindulok abba az irányba amerre éppen tartani akartam. Elég feltűnően próbálom megjátszani magam, de épphogy befordulok a szekrény sor sarkán mintha villámcsapás érne. Szememet egy pillanatra behunyom és mikor kinyitom előttem mintha ezernyi lap próbálna egymással harcolni, hogy a levegőben maradjanak.
- Basszameg. - káromkodik erősen. Oldalra billentem a fejem, hogy a sok könyv borító és lap között ellássak ezek tulajdonosáig, aki akkor már a földre is borul. Hegyes orra egészen a földig lóg most, ami engem is elszomorít. A lap felhő elszáll, minden a földre hull és akkor már csak én állok ott szerencsétlenül előtte ahelyett, hogy segítenék.
Hirtelen leguggolok, hajam tőlem lemaradva csapódik a hátamra.
- Ne haragudj. - ajkaimat beszívom ahogy hajam mögül rápillantok. Sosem láttam még ijen idegesnek - nem mintha olyan gyakran találkoztunk volna. Pár lapot sorba a tenyerembe rakosgatok, de mikor megpillaantom az egyiknek az alján a 32-es számot megtorpanok. Basszus, ezek sorban voltak? Boom nagyot sóhajt. Kezét a combjaira csapja majd mosolyogva rám néz. Nem merek felnézni. Próbálok arra koncentrálni, hogy minden lap a helyén legyen ha már összekutyultam.
- Ezt te direkt csinálod. - kuncog. Hangja cseng az egész hatalmas teremben. Már muszáj felemelnem a fejem, nem hagyhatom ezt csak így.
- Mégis mit? - értetlen arcom számára csak még szórakoztatóbb.
- Van valami kis kütyüd, amivel folyton megtalálsz? - farmer ingemet játékosan meglibbenti, mintha tényleg valami nyomleolvasót rejtegetnéd. Felvonom a szemöldököm. Tudom, hogy csak viccel, de mégis bánt, hogy úgy tesz mintha erről én tehetnék.
- Bocsánat. - mondom sértődötten. Az eddig összerakosgatott papírokat magam mellé rakom és térdemre támaszkodva felállok. - Majd igyekszem elkerülni téged. - szemeimet megforgatom. Egyáltalán nem gondolom komolyan. Sőt. Talán ő az egyetlen ebben az iskolában akit nem akarok elkerülni.
- Ezt azért nem mondtam. - javít ki. Egy laza mozdulattal felkel a koszos padló mocsaras lábnyomainak mezejéből. Féloldalas mosooly csúszik esetlen és nyúzott arcára. - Tetszenek az ilyen villám találkozások. - meglep ez a kifejezés amit mintha ő se értene. Megrázza magát.
Lehajol pár kósza lapért, amik a szekrénysor felé úsztak a reggeli hideg levegőben ami a teremben lévő nyitott ablakoknak köszönhető. Figyelem mozdulatait míg egy erősnek tűnő bakancs meg nem akadályozza abban, hogy az utolsó lapot felvegye. Boom mintha egyből felismerné a cipőt. Felkapja a fejét és ijedten néz végig Christopheren, aki rám pillant majd oldalra billenti a fejét.
"Rossz ember. Szánalmas parazita az ilyen. Elkerülendő"
Megugrok a fejemben hallott suttogástól. Ismerős a hangszín, de nem tudnám megállapítani, hogy ki a tulajdonos. Megfordulok, de mögöttem csak az udvarra nyíló hatalmas ablak van, senki más nincs a közelben csak mi hárman. Ajkaim elválnak és értetlenül nézek körbe. Mintha valami mágnes vonzana Christopher szemeihez, amik ugyanolyan riadtak mint az enyémek. Ő is hallotta?
- Tetszik a topánkád, Jones. - köztünk lévő szemkontaktust Boom szakítja meg aki vakmerően közel hajol a szőke hajú fiúhoz majd kirántja talpa alól azt ami az övé. - Remélem a pályán is ezt fogod hordani. - mosolyog kedvesen majd hátat fordít neki, egy pillanatra meglepődik, hogy még mindig ott állok. Bájosan rám mosolyog. - Örülök, szerencsétlen kis találkozásunknak. - szavai meglágyítanak és el iss felejtem azt a rejtélyes hangot a fejemben.
- Hát még én. - nevetek majd megpöckölöm könyveit.
- Vigyázz magadra. - súgja halkabban majd elmosolyodik. Bólintok egyet majd ajkamba harapva figyelem ahogy folytatja az útját az eredeti irányba.
Ebben az utolsó mondatában több szeretet és odaadás volt mint az összes emberben az iskolában összesen. Elkapom egy pillantását mikor pár sorral arrébb befordul. Habár csak pár másodpercig tartott, pont ugyanolyan örökkévalóságnak tűnt mint az első találkozásunkkor. Arcomra akaratlanul is mosoly csúszik és azt hiszem kábulatba esek egy pár másodpercig míg egy erős kar meg nem ragad.
- Óránk van. - dörmögi Chris miközben menetirányba fordít. Meglepett pillantásokat intézek felé. Szívesen visszaszóltam volna valamit, amivel ráébredne, hogy nem ő itt a főnök. De igaza van, másodpercek kérdése és a csengő meg fog szólalni. Pár lépéssel Chris mögött sétálok. Követem merre megy, mintha valami tanítóként vezetne végig a suliban, annak ellenére, hogy egy szót sem szól hozzám. Mikor a keleti szárny felé sétálunk a vékonyka folyosón a legfelső emeleten az ablakok csak négy méteres közönként jönnek egymás után. Chris széles vállait és hátát minden ablakban megvilágítja a Nap, mintha arany por övezné őt körül mikor fény éri. Tény, hogy fáradt vagyok, de félek, hogy már hallucinálni is fogok.
Bizonytalanul cipelem a hátamon azt a vászontornazsákot amit szintén nehéz volt előkeresnem a következő szünetben. A suli griffines címerével megáldott zsákja semmiben nem különbözött a többitől. Szürke, madzaggal átfűzött papírvékony táska. de ami a legrosszabb, hogy úgy éreztem mindenki büszkébben és csinosabban tudja hordani a hátán mint én.
- Szét vagy csúszva G. - csak szeme sarkából pillant rám Lana. Csuklójáról egy vékony hajgumit görget le. Göndör haját megzabolázva egy vastag csomóba fogja őket majd ráköti a gumit. Csuklója olyan gyorsan mozog, hogy pillanatok alatt már csak azt veszem észre, hogy haja meg meg libben miközben az öltöző felé tartunk. Válaszolni nem tudok neki.
Egy hosszú csőszerű folyosó vezet az öltözőnek kinevezett teremig, amihez közeledve egyre zajosabb lesz minden. Ismeretlen hangok, nevetések, lányos kacajok ütik meg a fülem. Biztos nem az osztálytársaim, hisz azok mindig csendben vannak, vagy egymás között sugdolóznak.
- Ezek kik? - megállok az ÖLTÖZŐ feliratú ajtó előtt. Lana pár lépéssel előttem van, ő nem állt meg ott ahol én.
- Csak gyere. - mutató ujjával hívogatóan csalogat miközben megy tovább az egyre szűkülő folyosón. A falak kopottak, talán évek óta nem volt festve. Az ablakok mellett hosszú vízfoltok nyúlnak a padlóig. Nem a legjobb a szigetelés. Nem mintha meg kéne , hogy lepjen. Az iskola csaknem szétesik.
Lana a fal felé fordul, az egyik pillanatban látom aztán egyszer csak eltűnik. Lépteim gyorsabbá válnak mikor kíváncsiságom eluralkodik rajtam. Megállok ott ahol Lana a falba bújva elbújt. Egy vékony rés van a két fal között épp a sarkon.
- Lana? - közelebb hajolok a sötétséget árasztó lyukhoz. Karjaimat szorosan a falon tartom, mikor kidugja a fejét.
- Gyere már, te lüke. - neveti el magát és ingemnél fogva beránt a lyukba. Karomat kicsit megkarcolja a fal érdes széle, amitől feljajdulok, de a szőke hajú lány nem nagyon foglalkozik vele. Egy darabig csak heringként nyomorgunk a még folyosónak sem mondható falak között míg ki nem csusszanunk valami kellemesebb helyre. A szememnek meg kell szoknia az éles fényt. Valahol a tetőtérben köthettünk ki, mindenhol hatalmas ablakok, a falak barackvirág színben árasztják a meleget az ősz kegyetlen idejéhez képest. Ez a hely alig pár méteres mégis kényelmesen elférünk egymás mellett. - Öltözz! - utasít táskám felé bökve. Ő egyből megfogja virágos pólójának alját, keresztbeteszi karjait majd fején keresztül lerántja magáról. Akaratlanul is felsőtestére téved a szemem. Nem csak arcán, de testén is látszik mennyire gyerek még. Vállai egészen közel vannak egymáshoz, nagyon vékony, de még csak egy kis izom se látszik meg se a hasán, se a karjain. - Gyerünk! - arcába omlik copfba kötött haja miközben cipőjét húzza le a lábáról.
Óvatosan lopózunk oda a többi lányhoz, akiket már teljes biztonsággal mondhatom, hogy az osztálytársaim, de egyik sem szól két szót sem. Mind csendben van. Kizárt, hogy ők nevettek volna ennyire az előbb. Lana oldalba bök majd mikor rá figyelek állával az előttem álló hatalmas tanárra pillantok és egy pillanatra eláll a lélegzetem. Szemüvegén megcsillan a fény, ami csak még kísértetiesebbé teszi őt. Majdnem csak félrelök azon a vékonyka folyosón ami az öltöző felé vezet.
- Kifelé, srácok! - hangja nagyon mély, mélyebb mint gondoltam. Miközben mi elindulunk kifelé rájövök, hogy nem is igazán hozzánk szólt. Hanem azokhoz akik az öltözőben vannak.
Megcsapja a lábamat a hideg és az egyenpólónk alá is befúj az őszi szél. Nem gondoltam volna, hogy a tanár halál komolyan mondja a kifelé kifejezést. Feltételeztem, hogy ez egy másik terembe száműz minket ehelyett a tömeg az udvarra lökött mindenkit.
- Gyűlölöm a tesi órákat ezzel a majommal. - jegyzi meg remegő fogakkal Lana aki azt se tudja, hogy mijét simogassa, hogy ne fázzon. Én viszonylag mozdulatlan maradok annak ellenére, hogy általában én vagyok az otthon aki először mondja, hogy kapcsoljuk be a fűtést. Gondolatmenetemet az állítólagos tanár szakítja meg aki még egy tucat lányt és két tucat fiút hoz maga után. Kerek szemekkel figyelem ahogy az emberek tódulnak ki az ajtón és mindegyiküket jól szemügyre vehetem azon a pár lépcsőfokon míg leérnek mellénk. Én oldalt állok, így még csak észre sem vehet a tanár, ez régi szokás nálam. New Yorkban mindig én voltam a kísérleti nyúl, aki mindig bemutatta a gyakorlatokat.
Meglepődöm mikor meglátom Boom álmoska fejét ahogy lepattog a lépcsőn. Ekkor ugrott be az a kép mikor Lana megemlíti, hogy van amikor együtt van óránk. Elmosolyodom, akaratlanul is megindulok az irányába, de akkor valami erős kéz a hátamra csapódik.
- Jó reggelt kölykök! - szól büszkén a hátam mögül a tanár úr aki tenyerét a vállamra csúsztatja így még esélyem sincs menekülni. Megrémiszt ahogy szembe kerülök azzal a rengeteg szürke pólóval amiknek tulajdonosai ugyanolyan kifejezéstellen arccal bámulnak vissza rám. A szívem zakatol. Nem lehet, hogy itt is az legyen mint régen.
- Jó reggelt, edző! - harsogják az előttem lévők, ki gúnyos hanglejtéssel, ki fáradtan. Ekkor egy ismerős hangot vélek felfedezni nem is olyan messze tőlem. Felvont szemöldökkel pislog felém, ő sem nagyon értheti mit keresek itt.
A tanár elengedi a vállam, de mintha csak az tartott volna majdnem elesek. Egy erős ütéssel segít vissza a normális kerékvágásba amitől visszaugrándozok Lana mellé.
- Idióta. - nevet a mellettem lévő lány aki mulatságosnak tartja, ahogy elkapott az edző. Sóhajtok egyet és lelkileg felkészülök arra amit ezen az órán át kell majd élnem.
- Tetszik a topánkád, Jones. - köztünk lévő szemkontaktust Boom szakítja meg aki vakmerően közel hajol a szőke hajú fiúhoz majd kirántja talpa alól azt ami az övé. - Remélem a pályán is ezt fogod hordani. - mosolyog kedvesen majd hátat fordít neki, egy pillanatra meglepődik, hogy még mindig ott állok. Bájosan rám mosolyog. - Örülök, szerencsétlen kis találkozásunknak. - szavai meglágyítanak és el iss felejtem azt a rejtélyes hangot a fejemben.
- Hát még én. - nevetek majd megpöckölöm könyveit.
- Vigyázz magadra. - súgja halkabban majd elmosolyodik. Bólintok egyet majd ajkamba harapva figyelem ahogy folytatja az útját az eredeti irányba.
Ebben az utolsó mondatában több szeretet és odaadás volt mint az összes emberben az iskolában összesen. Elkapom egy pillantását mikor pár sorral arrébb befordul. Habár csak pár másodpercig tartott, pont ugyanolyan örökkévalóságnak tűnt mint az első találkozásunkkor. Arcomra akaratlanul is mosoly csúszik és azt hiszem kábulatba esek egy pár másodpercig míg egy erős kar meg nem ragad.
- Óránk van. - dörmögi Chris miközben menetirányba fordít. Meglepett pillantásokat intézek felé. Szívesen visszaszóltam volna valamit, amivel ráébredne, hogy nem ő itt a főnök. De igaza van, másodpercek kérdése és a csengő meg fog szólalni. Pár lépéssel Chris mögött sétálok. Követem merre megy, mintha valami tanítóként vezetne végig a suliban, annak ellenére, hogy egy szót sem szól hozzám. Mikor a keleti szárny felé sétálunk a vékonyka folyosón a legfelső emeleten az ablakok csak négy méteres közönként jönnek egymás után. Chris széles vállait és hátát minden ablakban megvilágítja a Nap, mintha arany por övezné őt körül mikor fény éri. Tény, hogy fáradt vagyok, de félek, hogy már hallucinálni is fogok.
Bizonytalanul cipelem a hátamon azt a vászontornazsákot amit szintén nehéz volt előkeresnem a következő szünetben. A suli griffines címerével megáldott zsákja semmiben nem különbözött a többitől. Szürke, madzaggal átfűzött papírvékony táska. de ami a legrosszabb, hogy úgy éreztem mindenki büszkébben és csinosabban tudja hordani a hátán mint én.
- Szét vagy csúszva G. - csak szeme sarkából pillant rám Lana. Csuklójáról egy vékony hajgumit görget le. Göndör haját megzabolázva egy vastag csomóba fogja őket majd ráköti a gumit. Csuklója olyan gyorsan mozog, hogy pillanatok alatt már csak azt veszem észre, hogy haja meg meg libben miközben az öltöző felé tartunk. Válaszolni nem tudok neki.
Egy hosszú csőszerű folyosó vezet az öltözőnek kinevezett teremig, amihez közeledve egyre zajosabb lesz minden. Ismeretlen hangok, nevetések, lányos kacajok ütik meg a fülem. Biztos nem az osztálytársaim, hisz azok mindig csendben vannak, vagy egymás között sugdolóznak.
- Ezek kik? - megállok az ÖLTÖZŐ feliratú ajtó előtt. Lana pár lépéssel előttem van, ő nem állt meg ott ahol én.
- Csak gyere. - mutató ujjával hívogatóan csalogat miközben megy tovább az egyre szűkülő folyosón. A falak kopottak, talán évek óta nem volt festve. Az ablakok mellett hosszú vízfoltok nyúlnak a padlóig. Nem a legjobb a szigetelés. Nem mintha meg kéne , hogy lepjen. Az iskola csaknem szétesik.
Lana a fal felé fordul, az egyik pillanatban látom aztán egyszer csak eltűnik. Lépteim gyorsabbá válnak mikor kíváncsiságom eluralkodik rajtam. Megállok ott ahol Lana a falba bújva elbújt. Egy vékony rés van a két fal között épp a sarkon.
- Lana? - közelebb hajolok a sötétséget árasztó lyukhoz. Karjaimat szorosan a falon tartom, mikor kidugja a fejét.
- Gyere már, te lüke. - neveti el magát és ingemnél fogva beránt a lyukba. Karomat kicsit megkarcolja a fal érdes széle, amitől feljajdulok, de a szőke hajú lány nem nagyon foglalkozik vele. Egy darabig csak heringként nyomorgunk a még folyosónak sem mondható falak között míg ki nem csusszanunk valami kellemesebb helyre. A szememnek meg kell szoknia az éles fényt. Valahol a tetőtérben köthettünk ki, mindenhol hatalmas ablakok, a falak barackvirág színben árasztják a meleget az ősz kegyetlen idejéhez képest. Ez a hely alig pár méteres mégis kényelmesen elférünk egymás mellett. - Öltözz! - utasít táskám felé bökve. Ő egyből megfogja virágos pólójának alját, keresztbeteszi karjait majd fején keresztül lerántja magáról. Akaratlanul is felsőtestére téved a szemem. Nem csak arcán, de testén is látszik mennyire gyerek még. Vállai egészen közel vannak egymáshoz, nagyon vékony, de még csak egy kis izom se látszik meg se a hasán, se a karjain. - Gyerünk! - arcába omlik copfba kötött haja miközben cipőjét húzza le a lábáról.
Óvatosan lopózunk oda a többi lányhoz, akiket már teljes biztonsággal mondhatom, hogy az osztálytársaim, de egyik sem szól két szót sem. Mind csendben van. Kizárt, hogy ők nevettek volna ennyire az előbb. Lana oldalba bök majd mikor rá figyelek állával az előttem álló hatalmas tanárra pillantok és egy pillanatra eláll a lélegzetem. Szemüvegén megcsillan a fény, ami csak még kísértetiesebbé teszi őt. Majdnem csak félrelök azon a vékonyka folyosón ami az öltöző felé vezet.
- Kifelé, srácok! - hangja nagyon mély, mélyebb mint gondoltam. Miközben mi elindulunk kifelé rájövök, hogy nem is igazán hozzánk szólt. Hanem azokhoz akik az öltözőben vannak.
Megcsapja a lábamat a hideg és az egyenpólónk alá is befúj az őszi szél. Nem gondoltam volna, hogy a tanár halál komolyan mondja a kifelé kifejezést. Feltételeztem, hogy ez egy másik terembe száműz minket ehelyett a tömeg az udvarra lökött mindenkit.
- Gyűlölöm a tesi órákat ezzel a majommal. - jegyzi meg remegő fogakkal Lana aki azt se tudja, hogy mijét simogassa, hogy ne fázzon. Én viszonylag mozdulatlan maradok annak ellenére, hogy általában én vagyok az otthon aki először mondja, hogy kapcsoljuk be a fűtést. Gondolatmenetemet az állítólagos tanár szakítja meg aki még egy tucat lányt és két tucat fiút hoz maga után. Kerek szemekkel figyelem ahogy az emberek tódulnak ki az ajtón és mindegyiküket jól szemügyre vehetem azon a pár lépcsőfokon míg leérnek mellénk. Én oldalt állok, így még csak észre sem vehet a tanár, ez régi szokás nálam. New Yorkban mindig én voltam a kísérleti nyúl, aki mindig bemutatta a gyakorlatokat.
Meglepődöm mikor meglátom Boom álmoska fejét ahogy lepattog a lépcsőn. Ekkor ugrott be az a kép mikor Lana megemlíti, hogy van amikor együtt van óránk. Elmosolyodom, akaratlanul is megindulok az irányába, de akkor valami erős kéz a hátamra csapódik.
- Jó reggelt kölykök! - szól büszkén a hátam mögül a tanár úr aki tenyerét a vállamra csúsztatja így még esélyem sincs menekülni. Megrémiszt ahogy szembe kerülök azzal a rengeteg szürke pólóval amiknek tulajdonosai ugyanolyan kifejezéstellen arccal bámulnak vissza rám. A szívem zakatol. Nem lehet, hogy itt is az legyen mint régen.
- Jó reggelt, edző! - harsogják az előttem lévők, ki gúnyos hanglejtéssel, ki fáradtan. Ekkor egy ismerős hangot vélek felfedezni nem is olyan messze tőlem. Felvont szemöldökkel pislog felém, ő sem nagyon értheti mit keresek itt.
A tanár elengedi a vállam, de mintha csak az tartott volna majdnem elesek. Egy erős ütéssel segít vissza a normális kerékvágásba amitől visszaugrándozok Lana mellé.
- Idióta. - nevet a mellettem lévő lány aki mulatságosnak tartja, ahogy elkapott az edző. Sóhajtok egyet és lelkileg felkészülök arra amit ezen az órán át kell majd élnem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése