"Szeretnék segíteni, de ő meggátol..."
 |
| Breathe |
Olyan kecsesnek éreztem magam. A novemberi deres fűben ülve, lábaimat előre nyújtom, testemmel pedig mintha ez lenne a világ legegyszerűbb dolga egyé válok a lábaimmal. Hajam szétterül a térdeimen. Hallok pár nyögdécselést a közelből, de mint ahogy a tanár is mondta "Levegő be, levegő ki". Egészen felfrissítő érzés ilyenkor kint lenni. Hamar ítéltem mikor egyen pólónkban és nadrágomban kiléptem az udvarra. A csak Edzőnek hívott tanár eddig számomra teljesíthető feladatokat adott fel, amitől büszkének éreztem magam. Az előző iskolámban egészen felkészítettek már az ilyenekre. Nyújtás, helyben futás, guggolás, légzés gyakorlatok.
- Elég! - mindenki megkönnyebbülten sóhajt fel. Ügyesen felhúzom magam, kezeimet az ölembe ejtem és a földről pillantok fel a széles vállú tanárra, akinek melegítő ruhája a suli falához hasonlít - vetekszik a sötét szürke és a barna egymás mellett. Tekintetemmel Lanát keresem aki mintha a halálán lenne egy ilyen könnyű gyakorlattól hátrahanyatlik és elveti magát a fűben. Elmosolyodom, majd visszafordulok az Edzőhöz. - Látom egyeseknek már ez is megterhelő volt. - fújtat, de arcán látszódó szórakozottság mutatja, hogy élvezi, hogy pár diák már ebbe is majdnem belehalt. Kezeit összecsapja majd dörzsölgetni kezdi, egyiket a másikon. - Tízes csoportba fejlődj!
Előttem egy magas barna hajú srác áll, akinek illata nem a legjobb de el kell viselnem, hisz ebbe a csoportba kerültem. Cipője egy focistáéhoz hasonlít, rikító zöld csíkok az egyébként fekete bőrön. El tudom róla képzelni, hogy profi lehet ha labdáról van szó.
Pipiskedem, hogy találjak valaki ismerőst akárcsak a közelemben, de ez valahogy nem akar sikerülni. A mi csapatunkon kívül még négy hasonló kupac áll mellettünk, akik merev arckifejezéssel bámulnak előre. Pár személy nagyon is hasonlít a New York-i beképzelt diákokhoz. Peckesen feszítenek, mintha szépségversenyen lennének. A lányok haja mind copfba kötve. A fiúk keze a testükhöz szorítva.
- Az első csoport kezd. - hirtelen megüti a fülemet a tanár hangja aki egyenesen felénk - rám - bámul. Sípját a szájához emeli, de még nem fúj bele - Három kör a nagy pálya körül. - mondja el valószínűleg már másodjára, arcán látszik, hogy nincs ínyére, hogy ismételgetnie kell magát. Többen rám néznek, az Edző sípja választja el pillantásukat.
Szépen lassan indulunk el a pálya felé. Mivel én állok a tizedik helyen így még csak meg sem kockáztatom, hogy előrébb kerüljek, ráadásul az én csoportomban senki nem ismerős. Mindegyik külsős osztályba jár - valószínűleg Boom osztályába. Mindegyikünk elhelyezkedik a pálya szélénél, abban a sorrendben ahogy egymás mögött álltunk. Egyértelműen én kerültem a pálya legkülső pereméhez, így nekem kell majd a legnagyobb távokat lefutni. A többiek leguggolva betámasztották a lábukat a fűbe, én is próbálom őket utánozni. A síp újra megszólal.
Szélvészként tűznek el mellettem ellenfeleim, kicsit meg is lep. Régebben jó futó voltam, legalább is így hittem. A látóköröm leszűkül arra az egy kis részre ahol nekem futnom kell. Mikor felpillantok rosszul leszek attól a távolságtól ami köztem és a többiek között van. Pár mozdulatnál megingok, mi történik velem? Oldalra nézek ahol a másik három csoport ujjongva szurkol egyes embereknek akik elől futnak és már a kanyarban tartanak, míg én csak a pálya felénél.
- Jegyre megy! - ordítja el magát Edző, mire felkapom a fejem. Eláll a lélegzetem. Teljesen megállok és felháborodottan fordulok feléjük
- Tessék?! - vágok vissza mire ő csak megvonja a vállát.
Tekintetemmel az első helyen álló futót keresem aki meglepetésemre egy nálam pár centivel magasabb szőke copfos lány. Lábait hosszan megnyújtva szeli át a pályát, míg én mindig csak egy helyben állok. Fejbe verem magam. Grace, mit csinálsz? Megrázom a fejem és újból neki lódulok.
- Beszív, kifúj. - nyugtatom magam, hogy minél több levegőt kapjak. Ajkaimat összeszorítom majd nekiiramodok. Próbálom hasonlóan nagy léptekkel megtenni a távot, a kanyart élesen beveszem. Kecsesnek érzem magam ahogy a hajam lobog mögöttem, de mintha akadályozna. A pólóm alá felkapó szél mintha vissza akarna húzni és ezen ólommá vált lábaim sem segítenek. - Menni fog! - kezeimet szorosan magam mellett tartva az előttem futó lányt veszem célul, akit pár méterrel előttem kocog és próbál lépést tartani az előtte futó alacsony lánnyal. Nyelek egyet majd tartva a beszív, kifúj taktikámat megelőzöm őket. A pálya széléről ujjongás hallatszik, ami mintha nekem szólna. Nem nézek félre, koncentrálnom kell.
Az utolsó körre már csak három ember marad előttem, de nem érzem magam kifulladtnak. Bírnék akár még két kört is futni. Mikor kezdem behozni a hátrányomat az előttem lévő magas focis cipellőjű fiúnál kezdem teljesen magabiztosnak érezni magam. Úgy érzem mintha csak egy helyben futnék és alattam mozogna a Föld, habár kicsit aggaszt, hogy szédültségem kezd maga alá keríteni. Lehunyom a szemem és begyorsítok. A srácot magam mögé utasítva befordulok a kanyarban. Még két hosszútáv és egy kanyar. Lehetek az első is. Elhaladok a tapsvihar mellett, hosszú ugrásszerű futásomnak köszönhetően hamar beérem a következő lányt aki hangosan fulladozva kezd el lassítani. Miután lehagyom visszatekintek rá. Piros pozsgás borítja szőke tincseivel keretezett arcát. Kék szemei elkeseredetten bámulja a földet ahogy egyre lassabban és lassabban kerül egyre hátrább. Egy pillanatra felnéz rám és szinte könyörög, hogy fussak tovább. Ahogy az előttem futó lányra pillant megértem, hogy mit akar. Nem győzhet Ő. Fejemet rákapom. Látszik, hogy ő sem bírja már túlzottan ezt a futást, de élvezi, hogy az első. Mosolyogva pillant ki a tömegre akik az Edző mellett állnak. Közben én próbálok elsurranni mellette és megszerezni az első helyet, de még mielőtt átléphettem volna azt a fehér csíkot amit ezelőtt már kétszer átugrottam, valami visszaránt. Hajam erősen meghúzódik, fejem hátravágódik, az egyensúlyomat elvesztem és mint a kis gyerekek télen a hóba a pálya narancssárga járólapjára esek.
Az emberek óriásokként futnak el mellettem, mintha ott se lennék. Cipőik eltompult hangját épp csak egészen halkan hallom. Próbálok felkelni de nem megy. Össze-visszakapkodok a levegőm után, de valahogy nem megy. Valami beszúr az oldalamnál, ekkor adom fel. Feljajdulok.
Valaki mellém térdel, homályosan látom őt. Fonott szőke haja csikizi az arcom ahogy lehajol hozzám. Elkiáltja magát, de alig hallom. Oldalra billentem a fejem. Két három ember is futni kezd felém. Vállamnál fogva felemel a szőke hajú lány, fejem hátrahanyatlik, majd gondosan megpróbál felemelni, hogy minél hamarabb visszatérjek az élők világába. Egy pillanattal később két másik erős kéz is a karom köré fonódik. Megkapaszkodok a vállában. Megrázom a fejem. Mikor kinyitom a szemem az Edző meglepően éles arcával találom szembe magam. Hátrahőkölök, mikor ujjával elsimít pár tincset az arcomból.
- Semmi baja. - nyögi végül mosollyal az arcán. Arrébb sétál, majd még több arccal találom szembe magam, de főként egyet tartok furának. A pirospozsgás arcú lány ott áll két kezét csípőre téve, nagy levegőket véve pár méterre tőlünk. Fonott haja vállára esik. Nagy levegőt vesz majd eltűrve pár hajszálat az arcából elmosolyodik. Mikor ő is elmegy Egy másik szőke bozótos hajat pillantok meg. Christopher segítség nyújtóan próbál közeledni felém, karját emeli, hogy megtartsa a másik oldalam, de ekkor egy ismerős hang közbevág.
- Nem kell. Felviszem a lelátóra. - Chris arca értetlenül és mérgesen bámul segítőkezemre.
Egy számomra eddig láthatatlan lelátó felé közeledünk a pálya egyik felén. Nem tűnik újnak, biztonságosnak meg végképp nem. Lábaimat egyre erősebben és magabiztosabban rakom egymás után. Karomat viszont még mindig a mellettem sétáló vállán tartom. Oldalunk szorosan egymáshoz simul. Keze támaszkodó csuklómat fogja, másik pedig a csípőmet, ami más esetben eléggé zavaró lenne, de most biztonságban érzem magam tőle. Nyelvem hegyén ott van a mondat, hogy "Köszönöm, innen már menni fog", de egyszerűen nem tudom kimondani. Szemem sarkából kókadt barna arcára pillantok, egyenesen előre bámul összevont szemöldökkel. Nagyon jó illata van.
Fellépek a lelátó első lépcsőjére, majd a másodikra és a harmadikra. Nagyjából az ötödik sornál állok meg. Beljebb lépek egy párat majd leülök a rozoga padon. Sóhajtok egyet. Az egész udvart belátni, az iskola romos falaitól kezdve az öltözőkhöz kanyarodó folyosókon át az iskola udvarának egy eldugottabb sarkában megbúvó kis házig.
- Rendben leszel? - köszörüli meg a torkát amitől mélyebbnek hangzik, majd újra a régi lesz. Lehuppan mellém, könyökével a térdére támaszkodik, onnan néz vissza rám.
- Persze. - vonok vállat. Komolyan jobban vagyok nem is értem, hogy mi történt a pályán. Boom mintha nem ezt a választ várta volna, felvonja a szemöldökét majd a térdére csap mintha indulni készülne, de nem akarna.
- Boom! - szólítom meg mielőtt elindulna. Megkönnyebbülve ül vissza mellém, érdeklődve fürkész. - Beértem a célba? - kérdem aggódva a jegyem miatt és a posztom miatt. Gondolkodóan a cipőjére bámul, nem tudja mit mondjon nekem.
- Első lehettél volna. - ajkába harap - de Elisa a hajadnál fogva megakadályozta. - mutató ujjára csavar egy a párától begöndörödött tincsemet. Lesütöm a szemem. Remek. Kezdjük egyessel az évet. Hihetetlen, hogy senkit nem érdekel, hogy csak úgy hátrarántott az a cafka. Tekintetemmel ezt a bizonyos Elisat keresem aki a csoporttársaimmal egyetemben a füvön kidőlve nyújtanak. Sóhajtok. Már mindegy. Megrázom a hajam, ami az elénk vetítődő árnyékomba borzalmasan hullámosnak látszik.
- McCall! - lentről az Edző éles hangja szakítja félbe kínlódásunkat. Boom felé kapja a fejét. Bólint egyet majd megfogja a térdemet. Megremegek érintésétől. Halvány "sajnálom" mosolyt húz az arcára, majd feláll mellőlem. Rajta sokkal jobban mutat a szürke póló, háta teljes szélességét megmutatja.
- Egyébként - visszafordul amitől összerezzenve belekapok a pad szélébe, hogy tettessem valahogy, hogy eddig nem őt néztem. - jól áll neked ez a póló. - dobogni kezd erősen a szívem míg Boom nem ugrál le a lépcsőn. Karját nadrágjának zsebébe csúsztatja amint leér, mindenki felé pillant akik a pálya szélén várakoznak, mind a kilencen. Kicsit rákocog az utolsó pár méterre majd beáll ugyanabba a pózba mint a többiek.
Mért érzem annyira különlegesnek és szeretetre méltónak ezt a srácot? Mosolyogva figyelem ahogy maga mögé utasítva a többieket az élre tör. Komoly arca minden egyes szárnyaló ugrásánál megremeg. Lassan egy fél pályányi előnye lesz a mögötte futókat nézve. Elképesztően gyors.
- De béna. - nyög fel mellettem egy már ismerős hang épp ezért meg sem lep mikor a mögöttem lévő padsor vas tartószerkezete közül húzódzkodik fel a padomra.
- Ki? - kérdezem előre felé tekintve. Habár a pályán többen is futnak valamiért csak Boomot látom.
- Hát Boom! - hadonászik a kezével. Copfba kötött haja meglibben mögötte ahogy felém fordul. Erőltetett meglepődés ül ki az arcára. - Ilyen esélyt elhalasztani... - dünnyögi. Megforgatja a szemeit és ő is célba veszi őt szemeivel. Esély? Miféle esély? Ajkamba harapok. Nem igazán tudok mit válaszolni Lana meglepő tényére.
- Mi csak barátok vagyunk. - kuncogok és értetlenül mosolyogva passogok a mellettem ülőre.
- Azt hiszed? - ádáz mosolya végig az arcán pihen. Felvonja a szemöldökét. Boom újra érdekesebbnek tűnik számára. Szemem sarkából én is figyelem, ahogy lelassít és könnyedén lép át a célon győzedelmesen felemelt karokkal, majd összeesik. Hatalmas szemekkel kapom a fejem felé. Erősen megkapaszkodok a pad roskadó fájában. - Csak pihen. - nevet Lana aki mókásnak találja mennyire megijedtem, hogy valami baja esett.
Előregörnyedve térdemre támaszkodok. Fejemben cikáznak a gondolatok és ez alól még barátnőm sem tud kiugrasztani. Lábfejemet ide oda mozgatom, ami hangos reccsenő hangokat vált ki a lábam alatt lévő járólapból. Erősen előrekoncentrálok. A fiúk és a lányok külön válnak. A lányok az Edzőtől egy távolabbi homokos pályára mennek. Ha nem álltak volna meg ott, akkor fel sem tűnik, hogy az egy röplabda pálya. Sokkal inkább tűnik egy gyerek homokozónak, vagy egy olyan kis területnek ami mintha a régi időkből fenn maradt tengerpartról származna. A fiúk viszont kettesével beosztva egymással szembe álltak. Fogalmam sem volt, hogy ezt minek hívják. A rugbyhez tudnám hasonlítani, de itt nem volt labda. Mindenki elhelyezkedett az ellenfelével szemben. Ki-ki párja eléggé igazságtalanul lett megválasztva.
Szememmel végig futottam az összes emberen míg ki nem szúrtam hóbortos arcát ahogy épp próbál felkészülni valami csatához hasonlóhoz. Beletűr dús fekete hajába, orrát felemeli majd nagy levegőt vesz.
- Hoppá. - most először hallok ijedtséget Lana hangjában. Felé kapom a fejem.
- Mi van?
- Chris és Boom egymás ellen mennek...? - kissé félve ejtette ki a szavakat. Összevonom a szemöldökömet. Eszembe jut az a szünet mikor ők ketten majdnem egymásnak ugrottak a szekrényeknél, és mindkettőjük olyan furán viselkedett velem. A szívverésem megugrik, előrébb dőlök nem mintha ezzel jobban látnám őket. Talán nem volt valami jó ötlet őket egymás mellé beosztani. Chris összecsapja a tenyerét. Haja csak úgy világít a szürke napfényben. Úgy tűnik ő nagyon is örül, hogy ez így alakult.
Edző sípol egyet mire a párok egymásnak ugranak.
- Elég! - mindenki megkönnyebbülten sóhajt fel. Ügyesen felhúzom magam, kezeimet az ölembe ejtem és a földről pillantok fel a széles vállú tanárra, akinek melegítő ruhája a suli falához hasonlít - vetekszik a sötét szürke és a barna egymás mellett. Tekintetemmel Lanát keresem aki mintha a halálán lenne egy ilyen könnyű gyakorlattól hátrahanyatlik és elveti magát a fűben. Elmosolyodom, majd visszafordulok az Edzőhöz. - Látom egyeseknek már ez is megterhelő volt. - fújtat, de arcán látszódó szórakozottság mutatja, hogy élvezi, hogy pár diák már ebbe is majdnem belehalt. Kezeit összecsapja majd dörzsölgetni kezdi, egyiket a másikon. - Tízes csoportba fejlődj!
Előttem egy magas barna hajú srác áll, akinek illata nem a legjobb de el kell viselnem, hisz ebbe a csoportba kerültem. Cipője egy focistáéhoz hasonlít, rikító zöld csíkok az egyébként fekete bőrön. El tudom róla képzelni, hogy profi lehet ha labdáról van szó.
Pipiskedem, hogy találjak valaki ismerőst akárcsak a közelemben, de ez valahogy nem akar sikerülni. A mi csapatunkon kívül még négy hasonló kupac áll mellettünk, akik merev arckifejezéssel bámulnak előre. Pár személy nagyon is hasonlít a New York-i beképzelt diákokhoz. Peckesen feszítenek, mintha szépségversenyen lennének. A lányok haja mind copfba kötve. A fiúk keze a testükhöz szorítva.
- Az első csoport kezd. - hirtelen megüti a fülemet a tanár hangja aki egyenesen felénk - rám - bámul. Sípját a szájához emeli, de még nem fúj bele - Három kör a nagy pálya körül. - mondja el valószínűleg már másodjára, arcán látszik, hogy nincs ínyére, hogy ismételgetnie kell magát. Többen rám néznek, az Edző sípja választja el pillantásukat.
Szépen lassan indulunk el a pálya felé. Mivel én állok a tizedik helyen így még csak meg sem kockáztatom, hogy előrébb kerüljek, ráadásul az én csoportomban senki nem ismerős. Mindegyik külsős osztályba jár - valószínűleg Boom osztályába. Mindegyikünk elhelyezkedik a pálya szélénél, abban a sorrendben ahogy egymás mögött álltunk. Egyértelműen én kerültem a pálya legkülső pereméhez, így nekem kell majd a legnagyobb távokat lefutni. A többiek leguggolva betámasztották a lábukat a fűbe, én is próbálom őket utánozni. A síp újra megszólal.
Szélvészként tűznek el mellettem ellenfeleim, kicsit meg is lep. Régebben jó futó voltam, legalább is így hittem. A látóköröm leszűkül arra az egy kis részre ahol nekem futnom kell. Mikor felpillantok rosszul leszek attól a távolságtól ami köztem és a többiek között van. Pár mozdulatnál megingok, mi történik velem? Oldalra nézek ahol a másik három csoport ujjongva szurkol egyes embereknek akik elől futnak és már a kanyarban tartanak, míg én csak a pálya felénél.
- Jegyre megy! - ordítja el magát Edző, mire felkapom a fejem. Eláll a lélegzetem. Teljesen megállok és felháborodottan fordulok feléjük
- Tessék?! - vágok vissza mire ő csak megvonja a vállát.
Tekintetemmel az első helyen álló futót keresem aki meglepetésemre egy nálam pár centivel magasabb szőke copfos lány. Lábait hosszan megnyújtva szeli át a pályát, míg én mindig csak egy helyben állok. Fejbe verem magam. Grace, mit csinálsz? Megrázom a fejem és újból neki lódulok.
- Beszív, kifúj. - nyugtatom magam, hogy minél több levegőt kapjak. Ajkaimat összeszorítom majd nekiiramodok. Próbálom hasonlóan nagy léptekkel megtenni a távot, a kanyart élesen beveszem. Kecsesnek érzem magam ahogy a hajam lobog mögöttem, de mintha akadályozna. A pólóm alá felkapó szél mintha vissza akarna húzni és ezen ólommá vált lábaim sem segítenek. - Menni fog! - kezeimet szorosan magam mellett tartva az előttem futó lányt veszem célul, akit pár méterrel előttem kocog és próbál lépést tartani az előtte futó alacsony lánnyal. Nyelek egyet majd tartva a beszív, kifúj taktikámat megelőzöm őket. A pálya széléről ujjongás hallatszik, ami mintha nekem szólna. Nem nézek félre, koncentrálnom kell.
Az utolsó körre már csak három ember marad előttem, de nem érzem magam kifulladtnak. Bírnék akár még két kört is futni. Mikor kezdem behozni a hátrányomat az előttem lévő magas focis cipellőjű fiúnál kezdem teljesen magabiztosnak érezni magam. Úgy érzem mintha csak egy helyben futnék és alattam mozogna a Föld, habár kicsit aggaszt, hogy szédültségem kezd maga alá keríteni. Lehunyom a szemem és begyorsítok. A srácot magam mögé utasítva befordulok a kanyarban. Még két hosszútáv és egy kanyar. Lehetek az első is. Elhaladok a tapsvihar mellett, hosszú ugrásszerű futásomnak köszönhetően hamar beérem a következő lányt aki hangosan fulladozva kezd el lassítani. Miután lehagyom visszatekintek rá. Piros pozsgás borítja szőke tincseivel keretezett arcát. Kék szemei elkeseredetten bámulja a földet ahogy egyre lassabban és lassabban kerül egyre hátrább. Egy pillanatra felnéz rám és szinte könyörög, hogy fussak tovább. Ahogy az előttem futó lányra pillant megértem, hogy mit akar. Nem győzhet Ő. Fejemet rákapom. Látszik, hogy ő sem bírja már túlzottan ezt a futást, de élvezi, hogy az első. Mosolyogva pillant ki a tömegre akik az Edző mellett állnak. Közben én próbálok elsurranni mellette és megszerezni az első helyet, de még mielőtt átléphettem volna azt a fehér csíkot amit ezelőtt már kétszer átugrottam, valami visszaránt. Hajam erősen meghúzódik, fejem hátravágódik, az egyensúlyomat elvesztem és mint a kis gyerekek télen a hóba a pálya narancssárga járólapjára esek.
Az emberek óriásokként futnak el mellettem, mintha ott se lennék. Cipőik eltompult hangját épp csak egészen halkan hallom. Próbálok felkelni de nem megy. Össze-visszakapkodok a levegőm után, de valahogy nem megy. Valami beszúr az oldalamnál, ekkor adom fel. Feljajdulok.
Valaki mellém térdel, homályosan látom őt. Fonott szőke haja csikizi az arcom ahogy lehajol hozzám. Elkiáltja magát, de alig hallom. Oldalra billentem a fejem. Két három ember is futni kezd felém. Vállamnál fogva felemel a szőke hajú lány, fejem hátrahanyatlik, majd gondosan megpróbál felemelni, hogy minél hamarabb visszatérjek az élők világába. Egy pillanattal később két másik erős kéz is a karom köré fonódik. Megkapaszkodok a vállában. Megrázom a fejem. Mikor kinyitom a szemem az Edző meglepően éles arcával találom szembe magam. Hátrahőkölök, mikor ujjával elsimít pár tincset az arcomból.
- Semmi baja. - nyögi végül mosollyal az arcán. Arrébb sétál, majd még több arccal találom szembe magam, de főként egyet tartok furának. A pirospozsgás arcú lány ott áll két kezét csípőre téve, nagy levegőket véve pár méterre tőlünk. Fonott haja vállára esik. Nagy levegőt vesz majd eltűrve pár hajszálat az arcából elmosolyodik. Mikor ő is elmegy Egy másik szőke bozótos hajat pillantok meg. Christopher segítség nyújtóan próbál közeledni felém, karját emeli, hogy megtartsa a másik oldalam, de ekkor egy ismerős hang közbevág.
- Nem kell. Felviszem a lelátóra. - Chris arca értetlenül és mérgesen bámul segítőkezemre.
Egy számomra eddig láthatatlan lelátó felé közeledünk a pálya egyik felén. Nem tűnik újnak, biztonságosnak meg végképp nem. Lábaimat egyre erősebben és magabiztosabban rakom egymás után. Karomat viszont még mindig a mellettem sétáló vállán tartom. Oldalunk szorosan egymáshoz simul. Keze támaszkodó csuklómat fogja, másik pedig a csípőmet, ami más esetben eléggé zavaró lenne, de most biztonságban érzem magam tőle. Nyelvem hegyén ott van a mondat, hogy "Köszönöm, innen már menni fog", de egyszerűen nem tudom kimondani. Szemem sarkából kókadt barna arcára pillantok, egyenesen előre bámul összevont szemöldökkel. Nagyon jó illata van.
Fellépek a lelátó első lépcsőjére, majd a másodikra és a harmadikra. Nagyjából az ötödik sornál állok meg. Beljebb lépek egy párat majd leülök a rozoga padon. Sóhajtok egyet. Az egész udvart belátni, az iskola romos falaitól kezdve az öltözőkhöz kanyarodó folyosókon át az iskola udvarának egy eldugottabb sarkában megbúvó kis házig.
- Rendben leszel? - köszörüli meg a torkát amitől mélyebbnek hangzik, majd újra a régi lesz. Lehuppan mellém, könyökével a térdére támaszkodik, onnan néz vissza rám.
- Persze. - vonok vállat. Komolyan jobban vagyok nem is értem, hogy mi történt a pályán. Boom mintha nem ezt a választ várta volna, felvonja a szemöldökét majd a térdére csap mintha indulni készülne, de nem akarna.
- Boom! - szólítom meg mielőtt elindulna. Megkönnyebbülve ül vissza mellém, érdeklődve fürkész. - Beértem a célba? - kérdem aggódva a jegyem miatt és a posztom miatt. Gondolkodóan a cipőjére bámul, nem tudja mit mondjon nekem.
- Első lehettél volna. - ajkába harap - de Elisa a hajadnál fogva megakadályozta. - mutató ujjára csavar egy a párától begöndörödött tincsemet. Lesütöm a szemem. Remek. Kezdjük egyessel az évet. Hihetetlen, hogy senkit nem érdekel, hogy csak úgy hátrarántott az a cafka. Tekintetemmel ezt a bizonyos Elisat keresem aki a csoporttársaimmal egyetemben a füvön kidőlve nyújtanak. Sóhajtok. Már mindegy. Megrázom a hajam, ami az elénk vetítődő árnyékomba borzalmasan hullámosnak látszik.
- McCall! - lentről az Edző éles hangja szakítja félbe kínlódásunkat. Boom felé kapja a fejét. Bólint egyet majd megfogja a térdemet. Megremegek érintésétől. Halvány "sajnálom" mosolyt húz az arcára, majd feláll mellőlem. Rajta sokkal jobban mutat a szürke póló, háta teljes szélességét megmutatja.
- Egyébként - visszafordul amitől összerezzenve belekapok a pad szélébe, hogy tettessem valahogy, hogy eddig nem őt néztem. - jól áll neked ez a póló. - dobogni kezd erősen a szívem míg Boom nem ugrál le a lépcsőn. Karját nadrágjának zsebébe csúsztatja amint leér, mindenki felé pillant akik a pálya szélén várakoznak, mind a kilencen. Kicsit rákocog az utolsó pár méterre majd beáll ugyanabba a pózba mint a többiek.
Mért érzem annyira különlegesnek és szeretetre méltónak ezt a srácot? Mosolyogva figyelem ahogy maga mögé utasítva a többieket az élre tör. Komoly arca minden egyes szárnyaló ugrásánál megremeg. Lassan egy fél pályányi előnye lesz a mögötte futókat nézve. Elképesztően gyors.
- De béna. - nyög fel mellettem egy már ismerős hang épp ezért meg sem lep mikor a mögöttem lévő padsor vas tartószerkezete közül húzódzkodik fel a padomra.
- Ki? - kérdezem előre felé tekintve. Habár a pályán többen is futnak valamiért csak Boomot látom.
- Hát Boom! - hadonászik a kezével. Copfba kötött haja meglibben mögötte ahogy felém fordul. Erőltetett meglepődés ül ki az arcára. - Ilyen esélyt elhalasztani... - dünnyögi. Megforgatja a szemeit és ő is célba veszi őt szemeivel. Esély? Miféle esély? Ajkamba harapok. Nem igazán tudok mit válaszolni Lana meglepő tényére.
- Mi csak barátok vagyunk. - kuncogok és értetlenül mosolyogva passogok a mellettem ülőre.
- Azt hiszed? - ádáz mosolya végig az arcán pihen. Felvonja a szemöldökét. Boom újra érdekesebbnek tűnik számára. Szemem sarkából én is figyelem, ahogy lelassít és könnyedén lép át a célon győzedelmesen felemelt karokkal, majd összeesik. Hatalmas szemekkel kapom a fejem felé. Erősen megkapaszkodok a pad roskadó fájában. - Csak pihen. - nevet Lana aki mókásnak találja mennyire megijedtem, hogy valami baja esett.
Előregörnyedve térdemre támaszkodok. Fejemben cikáznak a gondolatok és ez alól még barátnőm sem tud kiugrasztani. Lábfejemet ide oda mozgatom, ami hangos reccsenő hangokat vált ki a lábam alatt lévő járólapból. Erősen előrekoncentrálok. A fiúk és a lányok külön válnak. A lányok az Edzőtől egy távolabbi homokos pályára mennek. Ha nem álltak volna meg ott, akkor fel sem tűnik, hogy az egy röplabda pálya. Sokkal inkább tűnik egy gyerek homokozónak, vagy egy olyan kis területnek ami mintha a régi időkből fenn maradt tengerpartról származna. A fiúk viszont kettesével beosztva egymással szembe álltak. Fogalmam sem volt, hogy ezt minek hívják. A rugbyhez tudnám hasonlítani, de itt nem volt labda. Mindenki elhelyezkedett az ellenfelével szemben. Ki-ki párja eléggé igazságtalanul lett megválasztva.
Szememmel végig futottam az összes emberen míg ki nem szúrtam hóbortos arcát ahogy épp próbál felkészülni valami csatához hasonlóhoz. Beletűr dús fekete hajába, orrát felemeli majd nagy levegőt vesz.
- Hoppá. - most először hallok ijedtséget Lana hangjában. Felé kapom a fejem.
- Mi van?
- Chris és Boom egymás ellen mennek...? - kissé félve ejtette ki a szavakat. Összevonom a szemöldökömet. Eszembe jut az a szünet mikor ők ketten majdnem egymásnak ugrottak a szekrényeknél, és mindkettőjük olyan furán viselkedett velem. A szívverésem megugrik, előrébb dőlök nem mintha ezzel jobban látnám őket. Talán nem volt valami jó ötlet őket egymás mellé beosztani. Chris összecsapja a tenyerét. Haja csak úgy világít a szürke napfényben. Úgy tűnik ő nagyon is örül, hogy ez így alakult.
Edző sípol egyet mire a párok egymásnak ugranak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése